A krétafestékről

A krétafesték - vagy eredeti nevén chalk paint - régóta kedvelt bútorfesték, amely már több, mint 25 éve kezdte térhódítását. Egyre több és több gyártó ismerte fel, hogy ennek a festékfajtának egyre nagyobb keletje van, és hazánkban is igen népszerűvé vált az elmúlt években. A festék elterjedésének köszönhetően manapság rengeteg régi, megunt vagy már kidobásra szánt bútor kerül inkább átalakításra, felújításra és ezáltal megmentésre.

És hogy mitől olyan közkedvelt ez a festék? A legcsábítóbb tulajdonsága talán az, hogy szinte bármilyen felületre megtapad és előkészítés nélkül felkenhető. Ez azért annyi kiegészítést igényel, hogy egy kicsike csiszolás sosem árt festés előtt, főleg ha előzőleg már kezelték a festeni kívánt felületet, esetleg laminált felületet festenénk. Valóban nem kell alapozót használni előtte, de vigyázni kell olyan esetekben, mikor például csomós fenyőt, mahagóni fát, vagy előzőleg pácolt, esetleg nem vizes bázisú lakkal vagy festékkel festett bútort festenénk, mert a festék áteresztheti vagy a fából kiengedő csersavakat vagy az előzőleg felhasznált anyagokat. Ilyenkor a festék "átvérzik" és barnás foltok jelenhetnek meg a felületen. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mivel is kezelték a felületet, csinálhatunk próbafestést, vagy biztos ami biztos alapon lealapozhatjuk, lelakkozhatjuk, esetleg használhatunk kifejezetten erre az esetre javasolt foltosodás gátlót:
Alapozó
Foltosodás gátló

A krétafesték másik vonzereje, hogy a festéket nagyon könnyű csiszolni, koptatni, tehát aki az antikolt, koptatott felületeket, a shabby chic stílust szereti, annak bátran ajánljuk, hiszen ez a festék kifejezetten a rusztikusabb felületek kialakításához javasolt. A festékkel - sűrűségének köszönhetően - erősen texturált felületeket is könnyen lértehozhatunk. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne modern kinézetet adni egy bútornak. A sima felületek létrehozásához a festéket érdemes higítani és több rétegben felvinni a festendő felületre. A rétegek közötti száradási idő a márkától, illetve a hőmérsélettől, páratartalomtól is függ, de elmondható, hogy sokkal gyorsabban száradnak, mint más bútorfestékek.

Mivel a festék sérülékeny, teljes száradás után viasszal vagy lakkal érdemes lezárni. A viasz elmélyíti a színeket, aminek köszönhetően egy teltebb, elengásabb megjelenést ad a festett tárgynak, bútornak. Olyan tárgyak esetében, amelyet minden nap használunk - szék vagy asztal - vagy több réteg viasz, vagy lakk használata javasolt. Nagyon jó megoldás a Furniture mod podge is, amelyet kifejezetten bútorok védelmére fejlesztettek ki, és hamarosan nálunk is kapható lesz.

A viasznak van egy "gyógyulási" ideje, amíg eléri a megfelelő keménységet. Ez kb 3-4 hét, ez alatt az idő alatt lehetőség szerint kíméljük a festett tárgyat.

Webáruházunkban több márka és rengeteg szín közül választhatsz a pasztel árnyalatoktól az élénk színekig. Biztos, hogy találsz olyat, ami megfelel a stílusodnak, ízlésednek. Érdemes nekiállni a felújításnak, mert nem egy ördöngösség :)

A nálunk kapható krétafestékeket szűrheted márka, kiszerelés és szín szerint, hogy könnyebb legyen megtalálni a megfelelőt.

Felületkezelő anyagokat pedig itt találsz >>>

A festési, antikolási technikákról rengeteg leírás található szerte a világhálón. A FolkArt gyártójának honlapján sok-sok kérdére kaphatsz választ (angol nyelven): Plaid Online

Ha bizonytalan vagy, eljöhetsz alapozó workshopunkra is, hogy egy kicsit megismerkedj a FolkArt festékekkel.

FolkArt HOme Decor Chalk